A vendéglátóhely üzemeltetésének – mint bármely vállalkozásnak – egyik fő motorja a vendégszerzés. Hiszen legyen akármilyen profi a konyha, ízletes és minőségi a kínálat vagy jó a hely lokációja, mindez önmagában kevés, ha nincs vendég, aki elfogyasztaná az ételeket. A vendéget többségében az étterem marketing tevékenysége fogja bevonzani. Az étterem marketing területe komplex egység: magába foglalja a hagyományos „hírveréstől” és a személyes kapcsolati háló kiépítésétől kezdve a weboldal és social media marketing tevékenységet is.
A marketing tevékenység azonban nem állhat meg az étterembe való belépés után sem.
Ekkor – a helyszín és a személyzet által nyújtott hangulaton túl – az első pár perces benyomást az éttermi menü fogja kialakítani a vendégekben.
Ha eddig úgy gondoltad, hogy a menü megjelenítése, azaz egy étlap külleme mit sem számít, akkor engedd meg, hogy e cikkben megmutassuk Neked, hogy milyen sok ponton van lehetőséged a menü megtervezésén keresztül bevonzani a vendégeidet, és beleírni az éttermed nevét a vendéged emlékezetébe. Íme a menü kivitelezését érintő ötleteink 12 pontban.
A kép forrása: Unsplash
Storytelling és személyesség az étlapon
1. Hass a vendég érzelmeire
Érzelmek? Igen. Ahhoz, hogy a vendég visszajárjon az éttermedbe, fontos, hogy személyes kötődést alakíts ki benne. Beszélj a nyelvén, szólítsd meg őt olyan ételekkel, leírásokkal, apró történetekkel, amelyek örömteli, szeretetteljes, nosztalgikus, álmodozó, vágyakozó, felszabadult vagy akár szenvedélyes érzelmet hívnak elő belőle.
2. Mesélj el egy történetet az étlapon
A személyes kötődés kialakításának és az érzelmek megszólításának talán legfrappánsabb módja, ha elmeséled az éttermed történetét. De egy jó sztori érdekes lehet akkor is, ha egy-egy ételhez kapcsolódik. Ha nagyon megszorulsz és személyes történet híján lennél, akkor hasznos megoldás lehet egy-egy ételhez, italhoz kapcsolódó hagyomány, legenda rövid bemutatása is a menüben.
Ne feledd, az éttermi menü nem csupán ételek és italok árazott listája;
és ahogyan egy étellel is csodát tesznek a fűszerek, a menüt is feldobja, fűszerezi néhány személyes gondolat.
Az étlap felépítése és érthetősége
3. Legyen könnyen olvasható és értelmezhető a menü
Fontos, hogy bármelyik vendég azonnal és a legkisebb energiabefektetéssel megértse és átlássa a kínálatodat. Ebben nagy segítség, ha bonyolult megfogalmazás helyett az egyszerű és könnyen feldolgozható kifejezéseket használod. Ez nem jelenti persze azt, hogy különleges szavakkal itt-ott egyáltalán ne dobhatnád fel a menü szövegét. Ez esetben segíthet egy magáért beszélő illusztráció – erről bővebben a 10. pontban olvashatsz.
A kép forrása: Unsplash
4. Légy következetes
A könnyen olvashatósághoz és értelmezhetőséghez szorosan kapcsolódik az átlátható tartalom követelménye is.
Ha az étlap és az itallap letisztult és jól strukturált felépítésű, igazi flow élményt jelenthet abban elmerülni.
5. A menü legyen logikus felépítésű
Az ételeket és az italokat többféle logikai rendszer szerint lehet rendezni: a csoportosítás alapja általában lehet az étkezések fajtája (előétel, főétel, desszert stb.), az ételek húsok szerinti felosztása (szárnyasok, halak, vegetáriánus stb.), illetve az italok alkoholtartalma, hőmérséklete, típusa is. Mindenképp azt a struktúrát válaszd, amelyik a kínálatodat a leghamarabb átláthatóvá és megérthetővé teszi.
A kínálat
6. Törekedj a változatosságra
Néhány tételnyi étel és ital bőven elég a vendégek komfortérzetének megteremtéséhez, ha a minőségre odafigyelsz; tehát nem szükséges hosszú oldalakon keresztül tartó kínálattal készülnöd.
Érdemes azonban törekedni arra, hogy a menü tartalma sokféle ízlést megszólítson, és kövesse az aktuális trendeket.
7. Ötvözd a limitált kínálatot a fenntarthatósággal
Az aktuális trendek egyik izgalmas velejárója a folytonos változás és a változásból eredő korlátozott időbeni elérhetőség. Ha egy ízletes, az adott évszaknak, speciális időszaknak megfelelő fogás szezonálisan rendelhető csupán, máris felértékelődik a vendégek szemében. Hiszen ki akarna lemaradni valami különleges gasztronómiai élményről, amit csak korlátozott ideig próbálhat ki? Nem utolsó szempont, hogy a szezonális alapanyagokból készült ételekkel ráadásul a fenntarthatóság érdekében is lépést tehetünk.
Éttermi higiénia: érintésmentesség
8. Figyelj a higiéniára – használj érintésmentes menüt
Ma már – különösen a covid-19 járvány tapasztalatai után – alapvető követelmény a tiszta, higiéniailag kifogástalan étlap és itallap. Amint arra rámutattunk a QR menü 5 előnyét bemutató korábbi cikkünkben,
főleg egészségbiztonsági okok miatt új trend lett az érintésmentes menü és az érintésmentes fizetés a vendéglátóhelyeken.
A kép forrása: Unsplash
Ugyanis a Deloitte 2020-as kutatása szerint – amelynek néhány megállapítását a vendégek preferenciáit kifejtő cikkünkben ismertettünk – a (higiéniai) biztonság, a kényelem és a digitalizáció új elvárásként terjedt el az étterembe járó vendégek körében.
Ennek ismeretében figyelmedbe ajánljuk a papír alapú, hagyományos menü helyett/mellett a digitális étlap és itallap új, higiénikus és érintésmentes lehetőségeit – így a QRiosum digitális menü rendszerét –, hiszen a világon egyre szélesebb körben terjedő trendek megkövetelik, hogy a vendéglátóhelyek lépést tartsanak velük.
Az étlap megjelenése
9. Ne becsüld alá a stílust és a dizájnt
Egy barátságos, közvetlen hangvételű étlap és itallap hívogatóbb a személytelen tartalmú menünél. Ha emellett a stílus és a menüdizájn harmóniát is tükröz, és az egyes tételekkel összhangban is áll, már nincs is szükséged további extra dizájnötletekre.
10. Illusztráld képekkel a menü tartalmát
A közösségi média által uralt, illetve internet-alapú életben a fotók – különösen az ételfotók – jelentősége vitathatatlan. Ám már a régi koroktól kezdve megfigyelhető volt az emberek képi tartalmakhoz való kötődése. Emellett Marcus Apicius római mesterszakács óta köztudott, hogy az ember először a szemével eszik.
Az ételfotók segítik a vendéget a személyes kapcsolódásban és az emlékezésben.
Miért ne élnél Te is ezzel a lehetőséggel, és tennéd élvezetessé, valamint a szemnek is kecsegtetővé a kínálatodat?
A kép forrása: Pixabay
Az étterem marketing csúcsa: márkaépítés
11. Gondolkodj saját márkaként
Sokan úgy tartják, hogy a self-branding, azaz a saját márkaépítés jelenti a sikeres vállalkozások kulcsát. Ha a vállalkozásodra egy márka lenyomataként tudsz tekinteni, akkor az üzleti döntéseidet is a márka stílusához, hangjához igazítva tudod meghozni. A Vapiano hazai vezére, Sári Péter – akinek szavait a vendégek preferenciáit tárgyaló cikkünkben is idéztük – úgy fogalmazott:
„nagyon fontos minden márkának, hogy tudjon megújulni. […] Tudnunk kell, hogy milyen márkát akarunk építeni, és ennek a márkaépítésnek a szolgálatába kell, hogy állítsuk a technológiát.”
Bátran mutasd meg Te is a márkahangodat, és teremts a menüdben egyedi atmoszférát.
12. Tereld a vendégeidet a webes marketing felületeidre
Egy amerikai kutatás szerint a vendégek étterem látogatással kapcsolatos döntéseit jelentősen befolyásolja az étterem honlapja, annak hiánya, illetve annak tartalma.
A megkérdezettek közel 80%-a nyilatkozta, hogy felkeresi a vendéglátóhely weboldalát, mielőtt ott fogyasztana.
A honlap és a közösségi médiafelület alapvető tájékozódási forrás a vendéglátóhelyek – és gyakorlatilag bármilyen típusú vállalkozás – marketingjében. Érdemes ezeknek a felületeknek az elérhetőségét az étlapon, itallapon is feltüntetned. Ezt megteheted a link, vagy akár egy QR kód segítségével is.
Miért a legjobb választás a QRiosum digitális menü rendszere?
A QRiosum digitális menü egy olyan internet alapú étlapot és itallapot kínál, amelyben az ételek és italok csoportosítva, a saját kínálatodhoz igazítva, átlátható és könnyen kezelhető rendszerben jeleníthetőek meg. A menü tartalma tetszőlegesen a saját márkád stílusához igazítható, és bármikor kényelmesen változtatható saját belátásod és üzleti döntéseid szerint. A menü személyes történet leírására és szezonális kínálat bemutatására is alkalmas. Emellett lehetőséged van a kínált ételeket és italokat ízléses fotókkal illusztrálni, amelyek elkészítésében szakmai csapatunk is örömmel áll rendelkezésedre.
A QRiosum digitális menü érintésmentes; egy QR kód beolvasása után azonnal elérhető a vendéged számára; semmilyen alkalmazás letöltése nem szükséges a használatához. Ráadásul a pincérek által használt felület is jól strukturált; könnyen kezelhető, felhasználóbarát kialakítás jellemzi.
Ha szeretnél a fenti 12 pontnak teljes mértékben megfelelő menüt használni a vendéglátóhelyeden, a QRiosum digitális menüje – az érintésmentes rendelési és fizetési funkció nélkül –
teljesen díjmentesen elérhető számodra.
Vedd fel velünk a kapcsolatot, és máris Tiéd lehet ingyen a korszerű alaprendszerünk.
[Kiemelt kép: Pixabay]